Az óvatlan felhasználók akár egy fertőzött internetes videó elindításával is megfertőzhetik számítógépeiket.
Novemberben a NOD32 antivírust fejlesztő ESET statisztikai rendszere révén készített top10-ben szereplő károkozók az összes magyarországi fertőzés mintegy 30 százalékáért voltak felelősek. A nemzetközi trendhez hasonlóan, az Autorun típusú – automatikus programfuttató fájlt használó – digitális kártevők keserítették a magyar számítógép-felhasználók életét, ahogy a böngésző keresési beállításait módosító Win32/Toolbar.MyWebSearch is. A kéretlen reklámokat megjelenítő Virtumonde elsősorban Európában terjedt, és nálunk a lista első helyére került. A hazai top10-ből ugyanakkor hiányzik a világszerte elterjedt Win32/PSW.OnlineGames kártevő, mely a számítógépes játékok jelszavait lopja el. A magyar toplistán a korábbi hónapokhoz képest két új szereplő is helyet kapott. Az új fertőzésnek számító Win32/Patched.BU a C:/windows/system32-ben lévő dmserver.dll állományt módosítja. A hazai lista másik újonca, az SWF/exploit.CVE-2007-0071, kizárólag a magyar top10-ben kapott helyet november során. A károkozó a nem frissített Adobe Flash Playerek sebezhetőségét használja ki. Az óvatlan felhasználók akár egy fertőzött internetes videó elindításával is megfertőzhetik számítógépeiket. Esetenként a weboldal-tulajdonosok tudta nélkül, egy rejtett támadás révén kerül fel a káros kód az oldalra, míg máskor a portál üzemeltetőjének aktív közreműködésével. A szándékosan hibás szerkezetű, preparált swf fájlok elindításakor a károkozó lefuttat egy kódot, melynek nyomán különböző fertőzések – például a jelszavak figyelésére szakosodott keyloggerek vagy a rejtőzködő, akár a komputer vezérlését is átvevő rootkitek – kerülnek a felhasználó számítógépére. Érdekesség, hogy a károkozó világviszonylatban már néhány hónappal ezelőtt megjelent, azonban a magyar felhasználóknál csak mostanában kezdett terjedni. A sebezhetőséget az Adobe Flash Player fejlesztői időközben javították, így a védekezéshez elegendő a programot a 10-es verzióra frissíteni. A Flash Player verziószámát egy flash videóra jobb gombbal kattintva az „About Adobe Flash Player” opció választásával ellenőrizhetjük, illetve az Adobe weboldalán is megnézhetjük. Ugyanitt a Player Download Center linkre kattintva azonnal letölthetjük a program frissítését is.
2008 novemberi toplistás vírusok:
1. Win32/Adware.Virtumonde alkalmazás Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 6,47% Működés: A Virtumonde (Vundo) program a kéretlen alkalmazások (Potentially Unwanted) kategóriájába esik az ESET besorolása szerint. A károkozó elsődleges célja kéretlen reklámok letöltése a számítógépre. Működés közben megkísérel további kártékony komponenseket, trójai programokat letöltő webcímekre csatlakozni. Futása közben különféle felnyíló ablakokat jelenít meg. A Win32/Adware.Virtumonde trójai a Windows System32 mappájában véletlenszerűen generált nevű fájl(oka)t hoz létre. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/adware-virtumonde 2. WMA/TrojanDownloader.Wimad.N trójai Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 4,56% Működés: A Wimad.N egy trójai letöltőprogram, amely a Win32/Adware.PlayMP3Z vírust telepíti a PC-re. A kártevő úgy kerül a számítógépre, hogy a felhasználó figyelmetlenül elfogadja a licencszerződést, amellyel egyúttal jóváhagyja a további tartalmak letöltését. Az Adware programok általában azáltal válnak ingyenessé, hogy cserébe bele kell egyezni, hogy reklámokat jelenítsenek meg a gépünkön. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/trojandownloader-wimad-n 3. WMA/TrojanDownloader.GetCodec.Gen trójai Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 4,45% Működés: Számos olyan csalárd módszer létezik, melynél a kártékony kódok letöltésére úgy veszik rá a gyanútlan felhasználót, hogy ingyenes és hasznosnak tűnő alkalmazást kínálnak fel neki letöltésre és telepítésre. Az ingyenes MP3 zenéket ígérő program mellékhatásként azonban különféle kártékony komponenseket telepít a Program FilesVisualTools mappába, és ezekhez tucatnyi Registry bejegyzést is létrehoz. Telepítése közben és utána is kéretlen reklámablakokat jelenít meg a számítógépen. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti. Bővebb információ: .http://www.eset.hu/virus/trojandownloader-getcodec-gen 4. Win32/Patched BU Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 2,63% Működés: A Win32/Patched.BU trójai a Windows XP operációs rendszerben, a C:windowssystem32-ben lévő dmserver.dll állományt módosítja oly módon, hogy a fájl eredeti mérete nem változik. A fájl a Logikai Lemezkezelő Szolgáltatáshoz tartozik. A számítógépre kerülés módja: más kertevő telepíti. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/patched-bu 5. Win32/Toolbar.MyWebSearch alkalmazás Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 2,17% Működés: Internet Explorer és Firefox alatt működő keresőszolgáltatás, amely kéretlenül reklámprogramokat helyez el a PC-n. Telepítésekor számtalan kulcsot módosít a rendszerleíró-adatbázisban, és kéretlen reklámokat jelenít meg az adott számítógépen. Az alkalmazás figyeli a felhasználó böngészési szokásait, és adatokat gyűjt ezekről, de működésével lassítja a számítógépet is. Ezenkívül megváltoztatja a böngésző kereséssel kapcsolatos beállításait és az alapértelmezett kezdőlapot is. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga tölti le és futtatja. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/toolbar-mywebsearch 6. Win32/Qhost féreg Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 2,02% Működés: Ez a fenyegetés fertőzött e-mail üzenetek mellékleteiben terjed. Futása esetén bemásolja magát a számítógépe WindowsSystem32 mappájába, ahonnan a következő rendszerindításkor igyekszik a DNS, vagyis Domain Name Service működését megzavarni. Mivel a driversetchosts fájl tartalmát módosítja, ezáltal képes teljesen elérhetetlenné tenni bizonyos weboldalakat. Ezenkívül a támadók a fertőzött számítógép felett távolról teljes mértékben átvehetik az irányítást. A számítógépre kerülés módja: e-mail üzenetek mellékletében terjed. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/qhost 7. INF/Autorun vírus Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 1,87% Működés: INF/Autorun egyfajta gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó kórokozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul. A számítógépre kerülés módja: fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/autorun 8. Win32/Adware.Virtumonde.FP alkalmazás Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 1,87% Működés: Ez a kártevő szintén a kéretlen alkalmazások táborába tartozik az ESET kategorizálása szerint. Futása közben különféle felnyíló ablakokat jelenít meg. A trójai megkísérel egy távoli szerverhez csatlakozni, és onnan további komponenseket letölteni. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/adware-virtumonde-fp 9. SWF/Exploit.CVE-2007-0071 Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 1,78% Működés: Az SWF/Exploit.CVE-2007-0071 gyűjtőkategória olyan szándékosan hibás, preparált swf fájlokat jelöl, melyeket arra terveztek, hogy az Adobe Flash Player korábbi, javítatlan verzióiban egy sebezhetőséget használjanak ki. A védekezéshez fontos, hogy az Adobe flash lejátszót a már javított, 10-es változatra frissítsük. Bár a sérülékenységet a fejlesztők már 2008. április 8-án megfoltozták, még mindig rengeteg számítógépen található a régi, elavult és támadható verzió. A hibás fájl segítségével puffertúlcsordulást idézhető elő, amelyet aztán tetszőleges kód lefuttatására lehet kihasználni. A felismerés magát az exploitot azonosítja be, a hordozott kódtól függetlenül. A számítógépre kerülés módja: böngészéssel vagy levélmellékletben kapjuk. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/exploit-cve-2007-0071 10. Win32/Autorun féreg Elterjedtsége a novemberi fertőzések között: 1,59% Működés: A Win32/Autorun egyfajta gyűjtőneve a Windows rendszerek alatti autorun típusú automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő az INF/Autorun egy variánsa, de nem az autorun.inf, hanem a hasonló funkciókat ellátó autorun.exe fájlt fertőzi meg. A baj bekövetkezésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul. Míg az INF/Autorun a szöveges konfigurációs állományokat támadja meg és írja át, a Win32/Autorun csoport alatt azokat a végrehajtható állományokat értjük, amiket az autorun.inf betölt, elindít és lefuttat. A számítógépre kerülés módja: fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/autorun forrás: terminal.hu |