A nyomtatót USB-ről és hálózati csatolóról használhatjuk: azaz alapkiépítésben kisebb munkacsoportoknak alkalmas közös nyomtatóként. A nyomtató tulajdonságait számítógépről tudjuk beállítani, a kezelőpultja három LED-ből és két gombból áll, ezzel legfeljebb megállíthatjuk, törölhetjük az aktuális nyomtatást. A többihez, például a hálózati elérés lehetőségének beállításához, a mellékelt szoftvereket kell használni.
A printer a szokásos OKI-s kivitelű: világosszürke, alul-felül sötétszürke. Előre lehet kihúzni a fiókját, amibe 250 lap fér. Elöl van egy lehajtható papíradagoló, ahonnan borítékot, etikettet, illetve hosszú papírcsíkot nyomtathatunk: ez a nyomtató is tudja az OKI más készülékei által is támogatott lehetőséget, hogy 1200 mm hosszú papírcsíkot nyomtassunk.
A kellékanyagok skálája széles: a festék mellett a fotóhenger 15000 oldalanként cserélendő, a szállítószalag és rögzítő egység 50000 oldalanként. Azt érdemes figyelembe venni, hogy egy 4-6 fős munkacsoport, akiknek ezt a nyomtatót szánták, ennyi oldalt elég hosszú idő alatt nyomtat ki, lehet, hogy mire ezen részek cseréjére sor kerül, megéri új nyomtatót venni.
Ugyanakkor ez a nyomtató elég robusztus, ha nő a cég, a megnövekedő terhelést is bírni fogja: míg az átlagos terhelés 2000 lap/hónapra van megadva, amivel fotohengert jó félév múlva, a többi egységet két év múlva kell cserélni – a maximális havi terhelés 35000 oldal.
A felbontása a szokásos 1200×600 képpont, Nyomtatási sebességnek fekete-fehér oldalak a megadott 20 lap/percnél kisebbet és nagyobbat is mértünk. A színes oldalak nyomtatásakor is könnyedén hozta a megadott értékeket. Ezeket szigorúan a nyomtatásra kell érteni, az egymást követő lapok kinyomtatásának sebességét. Az első lapra általában várakozni kell: ez függ a számítógéptől, amiről nyomtatunk, attól, hogy mit nyomtatunk, milyen alkalmazásból – és attól is, hogy a nyomtató már energiatakarékos üzemmódra váltott, vagy sem.
Nagyon szépen nyomtat, a fekete szövegek élesek. A színes nyomtatóról általában fotókra asszociálnak, de azt tudni kell, hogy a színes lézernyomtatók nem fotónyomtatásra valók: szövegben színnel kiemelt részek, színes grafikonok, fejlécek, céges logók az igazi célterület. Ugyanakkor az OKI C3450n fényképet is szépen nyomtat, ami részben a High Definition Toner festékének köszönhető, de kétségtelen, nem erre való. A nagy egyenletes felületeken sávok jól megfigyelhetők, a színhűség alapértelmezett beállításokkal elég gyenge.
Összességében egy kis-közepes iroda, aki színes dokumentumokat is szeretne nyomtatni, rendszeres fekete-fehér nyomtatás mellett jó megoldást talál ebben a nyomtatóban.
Névjegy
Termék: OKI C3450
Adatok
- LED-es technológia
- 1200×600 felbontás
- 32 MB alapmemória (288 MB-ra bővíthető)
- 250 lapos fiók
- Névlegesen 20/16 monokróm/színes lap nyomtatása percenként
- 64-120 g/m2 papír kezelésére képes
- USB 2.0, Ethernet port
- 2000 darabos átlag havi terhelhetőség (35 000 max)
- 21 lap/perc fekete-fehér szöveg
- 15 lap/perc fekete-fehér PDF, színes szöveg és fotó
- 21 kg-os tömeg
|